05 Sep 2011 @ 2:15 PM 

Ahhoz, hogy hitelt érdemlően kijelentsed, hogy “Nincs Isten” MINDENT tudnod és ismerned kellene!

Amikor katona voltam az egyik hadnagy behívott az irodájába és megpróbált meggyőzni arról, hogy nincs Isten.

Mondtam neki, hogy ha van valami a zsebemben és az kidomborodik akkor az azt bizonyítja, hogy ott van valami, de ha nem domborodik ki semmi, akkor az még nem bizonyítja azt, hogy nincs benne semmi.

 - Dehogynem! – válaszolta.

- Belenyúlok és bebizonyítom, hogy üres!

 Hát igen, ezt megtehette az én zsebemmel, mert parancsnokom volt. Csupán azt felejtette el, hogy ebben a hasonlatban a zsebem a világmindenséget jelentette.

 

 

Természettudósok nyilatkozata hitükről

Összeállította Dr. Gáty Jenő

Einstein

  • Hiszek Istenben és nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy sohasem hódoltam életemben ateista világnézetnek.

  • Minden mélyen gondolkodó természetbúvárnak meg kellene barátkozni a hívő vallásos érzülettel, mert lehetetlennek kellene tartania, hogy azokat a lehetetlenül finom összefüggéseket amelyekre ráakad és amelyeket szemlél, ő és nem teremtője gondolja első ízben.

  • Meg vagyok győződve, hogy vallás nélkül az ember most is a barbár fokon állna.

  • A természettudomány a vallás nélkül sánta, de a vallás természettudomány nélkül vak.

Pasteaur

  • A felszínes tudomány eltávolít Istentől, az elmélyült tudomány visszavezet hozzá.

Tolsztoj

  • Az emberek csak akkor nem hisznek Istenben, ha hazugságban hisznek.

Franz Crick

(Nobel-díjas) a DNS felfedezője

  • Az összes tudás birtokában levő minden embernek azt kell állítani, hogy az élet eredete jelenleg csodának tulajdonítható, hiszen olyan sok feltételnek kell egyszerre jelen lennie és közreműködnie az élet elindulásakor.

Kelvin

Fizikus, matematikus

  • Ha elég mélyen gondolkodtok a tudomány szükségképpen elvezet Istenhez. Tapasztalni fogjátok, hogy a tudomány nem ellensége a vallásnak, hanem segítője.

Gauss írja Bolyai Farkasnak

  • Isten veled jó barátom, legyen neked édes az álom, melyet életnek nevezünk. Elődje az igazi életnek, mely hazánkban vár ránk, hol feltámadt szellemed nem rögzíti le lomha testi láncok földi szenvedések sorscsapásai, kicsinyes szükségleteinek és vágyaink halmaza.

Kepler

  • Hálát adok Neked Teremtőm azokért a kimondhatatlan örömökért, melyeket műved szemlélete keltett bennem.

Faraday

Elektrodinamika megteremtője

  • Az volna a mi tudományunk feladata, hogy gondolatainkban elvezessenek Ahhoz, akinek mindez keze munkája.

Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 05 Sep 2011 @ 02:18 PM

EmailPermalinkComments (0)
Tags
Categories: Életünk - Our life

 04 Jun 2011 @ 2:44 PM 

 

 

 

 

The "Baby" and her Mom "Rosy"

The "Baby" and her Mom "Rosy"

Baby (3 days old) and mom

 

Lady with a baby

Peppy, the dog, Honey, Grace, and the baby with mom

Honey

Sugar in the back

The Baby (3 days old) Sugar in the back

The baby and me

The baby with Daniel

Mom with her 3 days old baby

June2011 040

Ezra 1.5 years old (Emese, my wife is "covering" for him... :D

 

 

Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 04 Jun 2011 @ 11:37 PM

EmailPermalinkComments (0)
Tags
Categories: Életünk - Our life

 04 Apr 2011 @ 4:18 PM 

Posztmodernizmus – mint kor
Egyesek, mint pl. Ravi Zakariah szerint a poszmodern kor a berlini fal lerombolásával kezdődött, ha egyáltalán a kezdet meghatározható. A nyugatot kelettől elválaszó szimbólikus berlini fal leomlásával a kelet és nyugat “összefolyt”, és egy új világ-egyetemes világnézet formálódik. Ez az új világnézet még jobban megkérdőjelez minden “régi értékrend”-et, mint a modern filozófia, és erősen a nihilista irány felé serkenti a gondolkozást. Ha egyetlen szóval szeretném jellemezni a posztmodernizmus karakterét talán a relativitás szót használnám. Nincs abszolut, nincs etalon, nincs semmi szilárd, amit alapnak tekinthetünk, amihez viszonyíthatunk. Ha helyet adunk a  posztmodernizmusnak, akkor “kicsúszott a talaj a lábunk alól”. A posztmodernizmus szerint nics abszolút igazság, kivéve a sajátját, miszerint nincs abszolut igazság. Erkölcsileg nézve nincs bűn, csak különbözö erkölcsi normák.
Támadás a szavak ellen
Természetesen a régi értékrend és főleg a judaizmus és a judeo-keresztyénség értékrendje ellen a támadás minden szinten folyamatban van. Amint az szokott lenni az egyetemi professzorok a média támogatásával viszik a vezetőszerepet, de a művészet terén is gyors a felzárkózás, a filmiparon és a sláger-világon keresztül. Az agymosás újhulláma zúdúl ránk és gyermekeinkre.
Az egyik ilyen támadás alá vett terület: támadás a szavak ellen. A posztmodern filozófia megfosztja a szerzőt a saját szavainak értelmezésétől és az olvasó kezébe adja azt. Az a fontos, hogy az olvasó milyen értelemmel ruházza fel a szavakat és nem az, amit a szerző gondolt. Ilyen módon a szerzőt kiikathatjuk, elszigetelhetjük a saját gondolatától, attól, amit közölni akart és “lefordíthatjuk” az üzenetet a saját szánk íze szerint. Ez a kor szellem azt sugallja, hogy “nem akarom, hogy te értelmezd nekem a szavakat (még akkor sem, ha te vagy a szerzőjük), a szavakat én ruházom fel jelentéssel”.  Ilyen módon egy bűnös gondolat belopja magát a szívünkbe egy eddig mást jelentő, ártatlan szó takarásában, és a trágár tisztátalan szó pedig az új jelentése mögé bújva. Isten nem szereti, ha a jót gonosznak mondjuk, vagy a gonoszt jónak. Isten gyűlöli ezt. Mindegy, hogy Márai Sándort idézzük és elfordítjuk a szavak jelentését, vagy trágár káromkodást helyeslünk mert az kifejezi az érzésünket. Beszennyeztük a szó tisztaságát. Istenem segíts nekünk, hogy benned maradjunk.
Mert kezdetben volt a Szó, és a Szó Isten volt… János 1:1
Isten szava soha nem változik, mert ő maga nem változik. Az ő szavai szerint leszünk megítélve függetlenül attól, hogy mi hogyan értelmeztük. Nála a tiszta beszéd mindig, örökké ugyanazt fogja jelenteni. Az ő fogalma a szentségről beszédben vagy cselekedetekben mindig ugyanazt fogja jelenteni.
A téma sokkal nagyobb, mint ahogy azt én ki tudnám elemezni, és sokkal veszélyesebb. Szeretném, ha a féltő szeretet érződne ki ebből a néhány gondolatból. Szeretteim szakasszátok el magatokat ettől a gonosz világtól. Ne engedjétek be a szennyet, a mocskot a szívetekbe, családotokba sem az Isten gyülekezeteibe.
Ha a szó elveszti értelmét, akkor Isten beszédének hitele is elveszett. Ragaszkodj a szó tisztaságához, hogy Isten örök érvényű beszédének tisztasága megmaradjon neked és gyermekeidnek.  Légy só e világban, aki konzerválja Isten értékrendszerét, beszédedben, cselekedeteidben, gondolataidban.
Jakab 1:27
Tiszta és szeplõ nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya elõtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az õ nyomorúságukban, [és] szeplõ nélkül megtartani magát e világtól.

Néhány ige:
2 Timóteushoz 4:3
Mert lesz idõ, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyûjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;

Ézsaiás 5:20
Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserût édessé, s az édest keserûvé!

Zsoltárok 119:9
Mi módon õrizheti meg tisztán az ifjú az õ útát, ha nem a te beszédednek megtartása által? (És ez a beszéd állandó.)

2 Krónika 1:9
Most, oh Uram Isten, legyen állandó a te beszéded, [melyet szólottál volt] az én atyámnak, Dávidnak; mert te választottál engem királylyá e nép felett, mely [oly] sok, mint a földnek pora.  (Az ember vágyódása a szó állandóságára.)

1 Sámuel 15:24
Akkor monda Saul Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet; [de] mivel féltem a néptõl, azért hallgattam szavokra.

Zsoltárok 119:140
Felettébb tiszta a te beszéded, és a te szolgád szereti azt.

János 17:6
Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.

Máté 5:37
Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.

Kolosséiakhoz 4:6
A ti beszédetek mindenkor kellemetes [legyen,] sóval fûszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.  (Sóval fűszerezett = tiszta)

Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 04 Apr 2011 @ 04:18 PM

EmailPermalinkComments (3)
Tags
Categories: Életünk - Our life

 23 Dec 2010 @ 2:51 PM 

Keith Harrel:
Thomas Edison tanárjától kapott bejegyzéssel jött haza az iskolából, mely szerint olyan buta, hogy semmit nem képes tanulni.

Albert Einstein bizonyítványa olyan gyenge volt, hogy tanájra azt mondta neki, hogy soha nem viszi semmire.

Michael Jordan-t (évekig a legjobb kosárlabda játékos – megjegyzés Mihálytól) kizárták a kosárlabda csapatból amikor másodikos volt a középiskolában. Ez annyira felkavarta, hogy hazament és sírt.

A Columbia Pictures igazgató helyettese, akinek feladata az új tehetségek felfedezése volt, azt mondta Harrison Ford-nak, hogy soha nem fog befutni mint szinész.

Egy Kansas City-beli újság elbocsátotta Walt Disney-t mondván, hogy a találékonyság teljesen hiányzik belőle.
Mit mondanak az emberek rólad? Vagy még fontosabb kérdés, hogy “Megengeded-e, hogy mások megállítsanak a célod elérésében, álmaid beteljesedésében?
(A kiemelések tőlem vannak – Mihály)

Mihály:
Ide kivánkozik még néhány kérdés:

Mik a céljaid, álmaid? Biztos vagy-e benne,  hogy amikor eléred őket akkor is azt fogod gondolni, hogy megérte kűzdeni értük, vagy pedig rádöbbensz, hogy álmaid csupán délibábok voltak, melyeknek nincsen valós értékük?
Válaszd meg jól álmaidat!

Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 23 Dec 2010 @ 02:56 PM

EmailPermalinkComments (0)
Tags
Categories: Életünk - Our life

 15 Jun 2010 @ 7:37 PM 

Nekünk a Lajossal és Evódiával való találkozásból családi esemény lett. Nehéz volt elhinni, hogy a találkozás egyszerüen létre jöhet, de azt nem is gondoltam, hogy a család minden tagja saját akaratából akar jönni. Emese alapállásból nagyon fáradt volt és belegondolni a hosszú utazásra nem volt könnyü sem vállalni, sem megtennie a három napos útat. Megérte, megérte.

Nashville Tenesse mellett van egy kis múzeum a  wyattmuseum.com  (itt lehet többet megtudni róla). Mi már több év tizede kísérjük figyelemmel a Ron Wyatt munkásságát, és nagyon meggyőző, leellenőrizhető felfedezéseit. 1988-ban személyesen részt vehettem a Ron előadásán. Akkor az angolom még nem volt ahhoz elég, hogy egészen meg is értsem, hogy miről van szó. Később beszereztük a videó anyagjait és követtük az ujjabb információkat. Mindig is szerettünk volna ellátogatni oda, de eddig ez nem jött létre.

Először arra gondoltam, hogy egyedül is elmegyek, hogy Lajossal és Evódiával találkozhassam. Azt gondoltam, hogy a nyári szünet keretén belül unatkozó két „kicsi”, Jeremiás és Dániel jönnének, mert nekik már az utazás is esemény! Dániel az iskola utólsó napján teljes depresszióval jött haza. „Mi van veled?” – kérdeztem. „Semmi” – válaszolta – „csak most jön egy unalmas nyár!” (Nem csoda, hogy az amerikai gyerekek le vannak maradva az európai korabeliekhez képest a tudás szintet illetően. Itt úgy néz ki szórakozás zajlik az iskolákban házi feladatok nélkül.) „Mikor majd írni kell, hogy mit csináltunk a nyáron, mi nem fogunk tudni semmit sem írni!” – volt egy másik nyomasztó gondolat. Gondoltam ezeket a gyerekeket el kéne küldeni  Zilahra nyaralni a Dani keze alá horgászni meg egyebek… Na, nem komoly, de eszembe jutott, hogy mennyire más világ…

Szóval arra számítottam, hogy nem egyedül fogok menni, de az meglepett, hogy a két nagy fiú is azt mondta, hogy jönnek. Gyorsan elcseréltem a szerdai munkanapomat hétfőre, s így keddtől péntekig szabad lettem. Emesének elmondtam, hogy jön a két nagy fiú is, és ki tudja, hogy lesz-e még egy ilyen alkalom, amikor az egész család együtt van egy ilyen úton. Ez hatott. Megszületett az önkéntes döntése, hogy akkor ő is jön a bébivel. Azt nem mondom, hogy nem volt szükség plusz pihenésre az út után, de azt gondolom, hogy senki sem bánta meg. Nátán mondjuk hozta a fotó felszerelését arra gondolva, hogy ha netán Nashville belvárosát megnézzük, csinál egy két képet. Ez persze már erőltetett menet lett volna a bébi és Emese részére, ami nem hivatalosan így is az volt számukra.

Az útat 3 napra terveztük, hogy a munka előtt még legyen időnk pihenni egy kicsit. Kedden délután indultunk, ugyanis kiderült, hogy a kis micro buszunk igen csak karbantartásra szorul. Josh intézkedett már hétfőn és a legfontosabb dolgokat rendbe hozatta.  A legfontosabb dolgok utólsó simitását kedd délutánra fejezték be, mondván, hogy a többi dolgokat is rendbe kell majd hozni, de így már indulhatunk egy hosszabb útra. Szóval elindultunk.

Az internet térképje szerint pontosan 7 óra és 8 perc út állt előttünk (Sajnos GPS-re még nem pocsékoltunk semmi pénzt :D ). Kb. 5 órát bírtunk ki a vezetéssel. Akkorra már Ezsdrás kivolt. Szeret utazni ő is, fél órácskákat és még az egy óra is elmegy itt-ott, de öt óra az már sok neki. Sirukált, rimánkodott meg mident csinált ami egy 7-8 hónapos kisbaba repertoárjába belefért. Már sötét volt, amikor kerestünk egy hotelt. Egy Days Inn-ben szálltunk meg. Volt uszómedencéje, de mivel már este kilenc óra elmult, már nem volt szabad használni, de arra jó volt, hogy a két kicsi csökönyösen ragaszkodott a Days Inn hotelokhoz a következő éjszakára is. És ahhoz is, hogy korábban térjünk nyugóvóra, még kilenc előtt. Jóval kilenc előtt. Amit másnap igykeztünk is megtenni, mert ha nekik nincs benne poén, hogy jöttek, akkor lehet, hogy legközelebb nem akarnának velünk jönni…

Szóval másnapra, azaz szerdára még mindig maradt 2 órányi vezetés, hogy elérjük a találkozás helyét. Végül is egy Thai étterembe sikerült bejutnunk, ahol ebédközben igyekeztünk beszélgetni. Visszaemlékszem, hogy amikor az erdélyi utamon a hargitai táborból Lajos testvérem elvitt minket a Gyilkos tóhoz, ő egyből elkezdte mondani nekem az élettörténetét. Én viszont nem mondtam el neki, mert azt gondoltam, hogy majd nyugodtabb, csendesebb körülmények között leülhetünk és beszélgethünk. Ez sajnos nem jött létre és bennem az maradt meg, hogy nem is tudtunk igazán beszélgetni. Nos, itt egy kicsit többet beszéltem én, és ez az egyenúly-vesztés visszabillent bennem. Úgy éreztem, hogy itt a kis rövidke idő alatt még többet tudtunk beszélgetni, min Zilahon a néhány nap alatt. Nagyon örülök, hogy sikerült találkoznunk!  Köszönöm Lajosnak és Evódiának, hogy kaptunk ennyi időt az útjukból, és Zsolt testvérünknek, is, hogy megosztotta velünk vendégeit.

Ebéd után folytattuk utunkat a muzeum felé, ami még majd egy órácskára volt oda. A látogatás után azonnal indultuk is vissza. Minél többet szerettünk volna vezetni, hogy kevesebb maradjon a következő napra. Ezért nem is gondoltunk arra, hogy megnézzük Nashville-t is. Most viszont a két kicsi szabta meg az időt, hogy még nyitva legyen az úszómedence.  Ugyhogy 7-8 között elszállásoltuk magunkat.

Másnap du. 3 körülre értünk haza.

Bár a muzeumba is sikerült ellátogatnunk, az utazás célja és csúcs pontja nekem a találkozás volt!

Az étteremben asztalra várva

Az ebéd után, ahogy az pocakom is jól illusztrálja (mert rajta vagyok ám a képen… :D )

A Wyatt Muzeumban – Richard és David Rives Testvérekkel

/Ja, a képek nem jelentek meg! Bocsánat! A bloggeren egyáltalán semmi sem jelent meg, mondván, hogy a formátum nem jó. Ms Wordben írtam és be akartam másolni… :( /

Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 21 Jun 2010 @ 01:05 AM

EmailPermalinkComments (5)
Tags
Categories: Életünk - Our life

 09 Mar 2010 @ 9:26 AM 

Ezt az írás évekkel ezelőtt fordítottam angolból. Sanders kanadai testvér írása volt. A magyar fordítás szabad stílusban történt, és kiegészítések beszúrásával. Alapossága miatt érdemesnek tartom közölni:

A Messiás feltámadása nem vasárnap történt
Évszázadok óta tanították, hogy a Messiást “Nagy Pénteken” megfészítették, naplemente előtt sírba tették  a testét, és “Húsvét Vasárnap” kora reggel feltámadott. A hagyomány olyan szilárdan beültette ezt a “hitet” az agyakba, hogy a legtöbb kerésztény tényként vészi minden komolyabb utánajárás nélkül.  Bár ezt a TEORIÁT sokan hiszik, lehetetlen a bibliából bebizonyítani.

A Messiás egyetlen jele
Amikor Jézust bizonyos irástudók és farizeusok kérték, hogy adjon valamilyen jelet a Messiási mivoltának bizonyítására, ő ezt válaszolta:

Máté 12:39,40
Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kiván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele.
Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.

Más iráshelyek is utalnak ugyanerre a jelre. Az irástudók és farizeusok maguk is emlékeztek erre.
Máté 27:62-64
Másnap pedig, a mely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz, Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok.
Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból;  és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél.

Azzal a teoriával, hogy Jézus meghalt pénteken naplemente előtt és feltámadott vasárnap reggel pirkadat előtt van egy probléma. Egyszerüen szólva a legjobb esetben is csak két nap és két éjszaka jöhét számításba a hagyomány szerinti időpontok szerint.

Engedjük meg egy pillanatra, hogy a napnak csak egy bizonyos szakát számítjuk egy egész napnak. Péntek, péntek éjszaka, szombat, szombat éjszaka. Két nappal és két éjszaka. Vasárnap nappal nem jöhét számításba, mert János 20:1-9 szerint az asszonyok vasárnap hajnalban, amikor még sötét volt, jöttek a sírhoz, és Jézus már fel volt támadva.  Tehát, ha a napszakok részeit egész napszaknak számítjuk, akkor is csak két nap és két éjszaka jöhet számításba a Nagy Péntek-Húsvét Vasárnap hagyománya szerinti időtartamban. Az a tény, hogy a “három nap” –ot a héber nyelv néha úgy használja, mint egy kifejezést, melynek értelmében három nappalnak és éjszakának bármelyik szakát jelentheti, tagadhatatlan. De, mikor úgy a nappalok, mint az éjszakák száma meg van adva, akkor az nem kifejezés, hanem szó szerint értendő. Amikor Jónás 1.17 azt mondja, hogy Jónás a hal gyomrában volt három nap és három éjjel, akkor a három nappal és három éjjel egész időtartamát jelenti. Mikor Jézus ugyanezt a kifejezést használta Máté 12.40, 16.4 és Lukács 11.30 helyeken, akkor konkrét időtartamra gondolt, nem kevésebbre mint pontosan három nappalra és három éjszakára.

Mikor támadt fel a Messiás?

Mielőtt megvizsgáljuk az íráshelyeket számoljunk csak fejben: Ha pontosan három nap és három éjjelről van szó, akkor tudjuk, hogy pontosan abban az időben kellett feltámadnia, amikor meghalt. Azt is tudjuk, hogy éppen a nagy ünnep szombatja (Kovásztalan Kenyerek Ünnepe) előtti napon, a PÁSZKA ünnep napján, közvetlenül naplemente előtt halt meg. A testeket gyorsan le kellett szedni a fákról, mielőtt a nap lészállt volna, mivel a zsidó naptár szerint a nap a naplementével, vagyis estével kezdődik (és a következő naplementével vegződik.) Ha tehát, a hét első napján (a mi vasárnapunk) kora hajnaljában már fel volt támadva, akkor az eloző napon, vagyis szombaton még mielőtt a nap lement volna kellett feltámadnia.Visszaszámolva a három napot és három éjjelt SZERDAI napot kapunk. Ha Jézus szerda délután éppenhogy naplemente előtt halt meg, akkor

Csütörtök éjjel, Csütörtök nappal
Péntek éjjel, Péntek nappal
Szombat éjjel, Szombat nappal

Pontosan kijön a három éjjel és három nappal.

Most nézzük meg a bibliát:
Négy tanunk van, akik a Messiás kerésztrefészítésével és feltámadásával kapcsolatos eseményekrol bészámolnak: Máte, Márk, Lukács és János. Vizsgálatunk célja az igazság megismerése, ezért mind a négy tanut használni fogjuk.

Először nézzük meg Márk bészámolóját. Olvasd fígyelmesen: Márk 16.1-6
Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt.
És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor.
És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?
És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.
És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.
Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust kerésitek, a ki megfészíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék.

Figyeld meg, hogy ezek az asszonyok a hét első napján napfelkeltekor jöttek, hogy megkenjék Jézus téstét. Mikor odaértek, a sírt lezáró kő el volt hengerítve és Jézus már fel volt támadva, teste már nem volt ott.  Egy üres sír vasárnap napfelkeltekor NEM BIZONYITÉK arra, hogy vasárnap reggel támadott fel.

Következőnek nézzük meg Lukács bészámolóját ugyanerről az eseményről. Ovasd el és fígyeld meg a Márk történetével való egyezését:

Lukács 24.1-3
A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.
A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,
és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.

Nem lehetne pozitívabban kifejezni, hogy Jézus feltámadása bekövetkezett mielőtt ez a látogatás a téstének megkenése céljából megtörtént. Márk és Lukács teljés harmóniaban vannak e látogatás felől, de egyikük sem mondja, hogy a Méssias mikor támadt fel, mégis egy dolog bizonyos: vasárnap napfelkeltekor már nem volt ott.

János lerögzíti Mária Magdalénának egy korábbi látogatását a sírnál kora hajnalban a hét első napján, amikor még SÖTÉT volt.

János 20.1-7
A hétnek első napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról.
Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.
Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz.
Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz;
És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be.
Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak.
És a készkenő, a mely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.

Mária Magdaléna egy üres sírt talált és szaladt és elmondta Péternek és Jánosnak, akik szintén üresen találták a sírt. Mind a hárman azt hitték, hogy a holttestet ellopták, mert még nem hittek a feltámadásban. Miután Péter és János hazamentek, Mária ott állt és sírt. Ez az az idő, amikor Jézus először megjelent  Márianak a hét első napján, kora hajnalban.

János 20.14-17
És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.
Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester!
Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

Készen vagyunk a következo tanura, akit gyakran használnak mint bizonyítékot (?) a vasárnapi feltámadást illetően?

Márk. 16.9,10

Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, a kiből hét ördögöt uzött vala ki. Ez elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának és késeregnek és sírnak vala.
Itt szeretném megjegyezni, hogy néha hiányolom a magyar nyelvben nem gyakran használt szerkezetet, a befejezett multat. Peldául: “régen szoktam…” azt értem alatta, hogy már nem csinalom, de régen szoktam csinálni. Muszály hogy használjam a “régen” idohatározó szócskát, hogy érzékeltessem, hogy már ez nem áll fent. Használva a befejezett multat így hangzana: “szoktam volt…” A multban történt. Ezen az iráshelyen az angolban ez az igeidő van használva (“WAS RISEN” Past Perfect Tense – befejezett mult). (Igaz, hogy ebben a magyar fordításban is ott van a “vala” szócska, amit még Károli Gáspár több, mint valószinü hogy “értett”). Tehát az angol szöveg pontos magyar fordítása így nézne ki: Mikor pedig reggel, a hétnek első napján (már) föltámadott VOLT, megjelent először Mária Magdalénának…Ez azt jelzi, hogy a feltámadás már befejezett, megtörtént tény volt az itt jelzett időpontban. Amikor megjelent Mária Magdalénának, a hét első napján kora reggel, már fel volt támadva.

Hasonlitsuk össze János 20.14-17 –tel.

Nincs bizonyíték a vasárnapi feltámadásra! Márk jelzi a Jézus megjelenésének idejét, nem a feltámadásának az idejét. Ez megegyezik János beszámolójaval.

Feltámadás szombaton
Tehát eddig mind a három tanu, akiket meghallgattunk arról tanuskodott, hogy a sír üres volt minden vasárnap reggeli látogatáskor, még akkor is, amikor még sötét volt. Van még egy evangélium író tanunk. Máté bészámol a földrengés idejéről.

Hallgassuk meg ot: Máté 28.1-6
A szombat végén pedig, a hét első napjára  virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
És ímé nagy földindulás lőn; mert az ÚRnak (Jáhvénak) egy angyala lészállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.
A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak.
Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfészített Jézust (Jesuát) kerésitek.
Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt vala a Ur (Mester).

Ez szombat (sabbath) végén történt ( a sabbath –nak vége van a nap lementével: 3Mózes 23.32,

Márk 1.32)Máté bészámol egy a Sabbath (szombat) nap végén történt látogatásról. Ez a legkorábbi időpont. Ahogy ott álltak, egyszer csak földrenges rázta meg a helyet, látták, ahogy egy fehér ruhás, villámló tekintetü angyal leszáll a menyből és elhengeríti a nagy követ. Látták, hogy a sírt őrző katonák megdermedtek a félelemtől. Aztán hallották, amint az angyal hozzájuk beszélt és mondta, hogy “Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfészített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt vala az Úr.”

A sír üres volt! Így tehát tökéletes harmóniát találtunk az evangéliumok között.

A megfészités időpontja

Ha Jézus Sabbath (szombat) végén a naplemente előtt feltámadt, akkor mikor történt a keresztre fészités? Általában elfogadott, hogy Jézus megfészítése a Sabbath-ra való előkészülés napján történt és eltemették a naplemente előtt: Lukács 23.54
És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá. (Károli fordítás)
Itt van az angol szöveg:
Luk. 23.54
And that day was the preparation, and the sabbath (szabat) drew on.
Angolbol fordítva:
Lukacs 23.54
És az a nap az előkészület napja volt, és sabbath közeledett. Az előkészület napját (preparation) pénteknek fordította Károli helytelenül! Szóval sabbath közeledett. Milyen sabbath? Valaki mondhatja: “Miért kérdezed? Csak egy van: a szombat.” Nem, nem így van; a hétvégi Sabbath-okon kivül vannak más sabbathok is. Ha értettük volna a héber gondolkozást, a hold járásán alapuló naptárjukat, az Isten által elrendelt ünnepeiket, soha nem lehetett volna minket rászedni, hogy a nagypéntek-húsvéti felállást elfogadjuk. (és ha háromig tudtunk volna szamolni? :) ) (És ez így igaz más ünnepekkel kapcsolatosan is. Itt az ideje, hogy eldöntsük, mit tartunk gyökerünknek, Izráelt, vagy Rómát, és ha Izráelt, akkor itt az ideje, hogy megismerjük a gyökereinket. Róma 11.13-27)
Szóval a sabbath azt jelenti mint a zsoltárokban a “szela”=szünet. A hetedik nap azért kapta a sabbath nevet, mert Isten befejezte a teremtés művét és a hetedik napon megnyugodott. Ez lett a nyugalom napja: sabbath. Pontosabban a heti sabbath. Aztán minden olyan ünnep, amikor a munkát be kellett szüntetni szintén sabbath volt. Ezeket évi sabbath-oknak nevezik, vagyis (angolul “high sabbath”) “nagy szombatok” –nak. Az évi sabbathok a hétnek akármilyen napjára is eshetnek. Hogyha ismernénk az Isten által megparancsolt héber ünnepeket (ezeknek kellene a mi gyökereinknek lenniük), akkor mint Isten megváltott, és az ő szellemével betöltött gyermekeinek rögtön össze kellene hogy álljon a kép. Jézus az Isten báránya, a pászka bárány. A héber pászka ünnep prófétikusan Jézusra, mint áldozati bárányra mutat.
Mikor kellet tehát Jézusnak meghalnia? Akkor, amikor a pászka bárányt meg kellet ölni. Mikor volt ez a nap? A pászka ünnepen, az előkészület napján. Pontosan úgy ahogy az evangéliumok leírják. Milyen sabbath következett ezután a nap után? A kovásztalan kenyerek ünnepének évi sabbath-ja, nem pedig a heti sabbath vagy szombat.A régi jó Károli fordításunk így mondja:
Ján. 19.14
Vala pedig a husvét péntekje; és mintegy hat óra. És monda a zsidóknak: Ímhol a ti királyotok!
Angolul:
Joh. 19.14
And it was the preparation of the passover…Magyarra fordítva: és ez a pászka-ünnep előkészületének a napja volt… Ján. 19.31 (nincs péntek a szövegben)
A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a kerésztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy nap vala ) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le őket.
Angolul:
John 19.31
The Jews therefore, because it was the preparation, that the bodies should not remain upon the cross on the sabbath day, (for that sabbath day was an high day,)…Magyarul: A zsidók pedig, hogy a testek sabbath-on át a keresztfán ne maradjanak, miután az előkészületnek napja volt, (mert az a sabbath, nagy sabbath volt )… vagyis az az ünnep évi ünnep, évi sabbath volt. Itt van a titka az egész ügynek. János pontosan beazonosítja, hogy ez a nap “nagy nap” vagyis évi sabbath, évi ünnep nap volt, nem pedig a heti sabbath, vagyis szombat. 2Mózes 12.6-16 és 3Mózes 23.4-7-ben azt találjuk, hogy a pászka ünnepet az első hónap 14. napján kellett megünnepelni. Estefelé kellett a bárányt megölni. A zsidó naptár szerint ez tavaszra esik (Niszán hónap). Ez a nap volt az előkészület napja, amikor is minden zsidó házban nagytakaritást kellett tartani, és megtisztítani az egész házat minden kovásztól. A következő nap, 15.-e évi sabbath volt, a Kovásztalan Kenyerek Ünnepe (3Móz. 23.4-7).

Mindezek után érthető, hogy az évi sabbath a hét bármelyik napjára eshetett. Semmilyen ok nincs tehát arra, hogy azt gondoljuk, hogy az előkészület napja, amelyen Jézust keresztre feszítették péntekre esett.

Három nappal és három éjszaka

Niszán hónap14. (Szerda) Pászka ünnep –  a kovászt kitakarítják a házból, a bárányt megölik estefelé, még mielőtt a napnak vége lenne.

Niszán hónap 15. (Csütörtök) Kovásztalan kenyerek ünnepe – Nagy Sabbath, évi ünnep – a bün el van takarítva.

Niszán hónap 16. (Péntek) Első zsengék ünnepe Niszán hónap 17. (Szombat) Isten báránya feltámad pontosan abban az időpontban, amikor mint pászka bárány meghalt három nappal korábban: mielőtt a napnak vége lenne.

Niszán hónap  18. (Vasárnap) A hét első napja.

Csütörtök éjjel
Csütörtök nappal
Péntek éjjel
Péntek nappal
Szombat éjjel
Szombat nappal
Éppen kijön a három éjjel és három nappal, így Jézus szavai pontosan beteljesedtek!

Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 26 Mar 2010 @ 06:18 AM

EmailPermalinkComments (2)
Tags
Categories: Életünk - Our life

 01 Mar 2010 @ 9:54 AM 

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/zuhano_gepen_nincs_ateista.html

A linket a Tudomany_Biblia yahoo forumon talaltam.

A fenti Magyar Hírlap cikkének egy mondatához Szabo Kristof a következő megjegyzést fűzte:

Isten csak ott „létezik”, csak ott tisztelik igazán, ahol szabadság van, ahol mindenki mehet és teheti a dolgát.

Kifelé lehet, hogy így látja a világ.. úgy látszik, nem ismerik az elnyomó rendszerekben is hitvallók, mártírok életét..

A képet a következő weboldalon találtam: http://www.flickr.com/photos/swimert3/3350213941/

Az Apolló 13 legénysége


Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 01 Mar 2010 @ 10:22 AM

EmailPermalinkComments (0)
Tags
Categories: Életünk - Our life

 15 Feb 2010 @ 12:11 PM 

Jézus segített kiüldözni egy rablót

2010. február 12., péntek 21:00     InfoRádió / MTI

Jézussal futamított meg egy fegyveres rablót egy boltos az Egyesült Államokban.

A rabló egy butikba rontott be a texasi Frisco városában, pisztolyt szegezett a kasszánál álló nőre és pénzt követelt. Marian Chadwick azonban nem rettent meg, inkább dühöt érzett.

“Jézus nevében, takarodj a boltomból! A Szentlélek erejénél fogva parancsolom!” – mondta a nő. A rabló erre lassan hátrálni kezdett, majd elinalt.

A történteket felvette a bolt biztonsági kamerája.

http://www.inforadio.hu/hir/eletmod/hir-333292

Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 15 Feb 2010 @ 12:12 PM

EmailPermalinkComments (0)
Tags
Categories: Életünk - Our life

 13 Jan 2010 @ 4:49 PM 

A bébik

Fordland, MO

2010. január 13.

Mióta a kórházban dolgozom és főleg mióta Ezsdrás Gábriel megérkezett családunkba, nem sok időm vagy energiám maradt az írásra. Ma kicsiLea rákérdezett, hogy mi van velünk, ezért megpróbálom leírni az elmult időszakot. Ez viszont olyan hosszura sikeredett, hogy nem is tudtam a kérdésre válaszolni, de hátha sikerül folytatni.

A kórházi munkámat nagyon szeretem. Megjegyeztem néha, hogy nekem ezt korábban kellett volna kezdenem. Misszió területemmé vált, és betölti azt az űrt a szívemben, amit az okozott, hogy úgy éreztem, nem vagyok szolgálatban.

Itt a betegek, általában szólva rá vannak szorulva a szeretetre, gondoskodásra, bátorításra  és vigasztalásra. Szinte minden napra készít valami meglepetést Mesterem.

A legelején történt, hogy B. egy 50 év körüli hölgy egy egyébként rutinnak számító műtét után rosszabbul lett. A legkisebb gyermeke 12 éves volt. Összeszorult a szívem ahogy megláttam. Ott feküdt telejsen kifejezéstelen arccal, semmire nem reagált. Tisztába kellett tenni és forgatni minden 2 órában. A nyakán egy lyukat vágtak a gégéhez, és itt lélegzett.

Minden lehetőséget kihasználtam, hogy beszéljek hozzá. Megfogtam a kezét és beszéltem neki. Néhány nappal később az egyik nővér megkért, hogy segítsek neki, amíg lekezeli a bőrét. Bementem, és ahogy oldalra fordítva tartottam a testét, megfogtam az egyik kezét.

Erre ő felnyult a másik kezével és megsimította a szakállamat. A nővér teljesen elámult, mert eddig semmilyen megnyílvánulása nem volt.

Később betettek a koponyájába egy szelepet, amin keresztűl a túlnyomást okozó agyvizet le tudták csapolni. Ezután határozottan jobban lett. Mostmár fókuszolt a szemével. Bele tudott nézni a szemembe. Mondtam neki, hogy imádkozom érte. Hangot nem adott ki, de a szájával formálta a szavakat. “Thank you!”

Hazamentem és írtam egy kis versikét:

“Beteg és ápoló

Temérdek a sűrgés, a forgás,

ma nagyon sok a beteg.

Gyorsan telnek az első órák,

most megállni sem lehet.

 

Korábban már futólag találkoztunk;

ismerős volt arcod, mikor megláttalak.

Kezemmel fogom a kezedet,

szememmel szemedben kereslek,

de a te szemed messzebbre néz.

Mosolyom üresen visszhangzik,

gondolnám már nem vagy itt,

de ekkor hirtelen kezed megszorítja kezem.

 

Közben testedet forgatjuk, tisztítjuk, – ápolunk.

Elengedem kezed, szemed most sem talál meg,

de karod váratlanul magasba lendül,

kicsit tétova, de látszik, hogy akarja,

s végül arcomat simítja, s megpihen rajta.

Nincsennek szavak, de megtörtént,

létrejött a szótlan kapcsolat.

Ennyi elég mára? Nem tudom…

Üzennék, de a csoda elkezdődött,

s ez több, mint amit vártam…

 

Hogy lesz ezután, tudni nem lehet.

Csodás gyógyulás, vagy távozó lehelet?

Szeretném, ha értenéd és tudnád,

hogy teremtő Istened nagyon szeret.”

 

Eltelt néhány hónap. Egyszer az egyik szobából hívnak. Éppen a telefonnál voltam, s felvettem. Valamit kért a beteg. Belépek a szobába és földbe gyökerezik a lábam: “B.” – mondom a nevét. Csodálkozva néz rám. “Ó, de örülök neked!” – mondom neki.

“Igen? Miért?” – kérdezi tünődve.

“Voltál itt régebben és azóta nagyon hosszú útat tettél meg, úúúgy örülök. Hogy van a családod? Találkozol velük?”

“Igen” – válaszolta, – “a mult héten láttam őket”.

Ő nem emlékezett rám, de ez nem csökkentette az örömömet. “Istenem, milyen csodálatos vagy!” – gondoltam, és tele volt a szívem hálával.

Ez történt a PCA (Personel Certified Aid – más néven Certified Nurse Assistant) “karrierem” kezdetén, megnyitva az útat sok más de hasonlóan csodálatos esetnek. Nem mindegyik ennyire látványos, és azt hiszem az igazi munkát, amit Isten végez a szívekben igazán nem is látjuk. Mégis minden műszakban szinte várom, hogy “Istenem mit fogsz csinálni ma?”

Meg vagyok győződve, hogy ő akar minket használni. Téged is, engem is. A kérdés inkább az, hogy akarom-e én is? Mert a dolgok nem nála szoktak elakadni…

Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 15 Jan 2010 @ 06:05 AM

EmailPermalinkComments (3)
Tags
Categories: Életünk - Our life

 21 Nov 2009 @ 9:49 PM 

Down South – Way Down South

Mr. Johnson, a businessman from Wisconsin, went on a business trip to Louisiana. He immediately sent an e-mail back home to his wife, Jennifer.

Unfortunately, he mistyped the address, and the e-mail ended up going to a Mrs. Joan Johnson, the widow of a recently deceased minister. The preacher’s wife took one look at the e-mail, and promptly fainted. When her family finally revived her and asked her what had happened, she nervously pointed to the message, which read, “Arrived safely, but it sure is hot down here.”

Lent Délen – Messze Lent Délen

Mr. Johnson, egy üzletember Wisconsin államból, üzleti útra utazott Louisiana-ba (egy déli állam).  Azonnal emailt küldött haza a feleségének, Jennifernek.

Véletelenül elgépelte a címet, és ezért az email Mrs. Joan Johnson, egy nem régen elhunyt lelkipásztor özvegyének a címére érkezett. A volt prédikátor felesége egy pillantást vetett a levélre és elájult. Mikor a család végre felélesztette, megkérdezték tőle, hogy mi történt,  mire ő idegesen az emailre mutatott, amely így szólt: „Biztonságban megérkeztem, de bizony,  nagyon meleg van itt lent.”

Source: Mark Littleton: The Bible bathroom book (Page 143)

Share
Posted By: Mihaly
Last Edit: 22 Nov 2009 @ 03:09 PM

EmailPermalinkComments (0)
Tags
Categories: Életünk - Our life





 Last 50 Posts
 Back
 Back
Change Theme...
  • Users » 18
  • Posts/Pages » 149
  • Comments » 844
Change Theme...
  • VoidVoid « Default
  • LifeLife
  • EarthEarth
  • WindWind
  • WaterWater
  • FireFire
  • LightLight